Lyapjuskás csepjec

„Lyapuskás csepjec” és Viseleti Kendő Gyűjtemény

Galgaguta-Vanyarc-Bér népviseletéhez tartozó főkötő az ún. „lyapuskás csepjec” – ez az áll alatt elől kapcsos vagy megkötős formában rögzíthető rajta két lapocskával (lyapuskával) megvarrt főkötő mind a három faluban megtalálható, több mint háromszáz éve. Az ún. „lyapuska” – vagyis egymás mellett két téglalap alakú lapocska az evangélikus lelkészek ún. Luther-kabátján lévő fehér lapocskák másolata – azokat utánozva tették át a viseletbe, de csak ebben a három faluban láthatjuk. Ez mindenképpen vallási hovatartozást hordozó jellegzetesség is. Sem a megyében, sem országosan nincs ehhez fogható. Kialakulása, feltételezhetően annak is köszönhető, hogy ezen települések – a török hódoltság utáni időkben ide települt evangélikus szlovák családokból álltak túlnyomó részt – és kezdetben közösen jártak istentiszteletekre, együtt voltak, kölcsönösen hatott egymásra a viseletük is, sőt akár közös gyökerekből is táplálkozhat. Először a vanyarciak és a bériek jártak egy helyre, Szirákra – majd miután eljöttek onnan a vanyarciak – átmentek Gutára. A fáma szerint pedig azért jöttek el a vanyarciak, mert a bériek a sziráki templomban egyszer a helyükre ültek. Ezért megharagudtak és nem mentek oda többet. A bériek is szintén ilyen megfontolásból szakadtak le a sziráki egyházközségről, mert az ő helyükre meg a szirákiak ültek egy sátoros ünnep alkalmából – a bériek önállósították magukat, saját lelkészt fogadtak, templomot építettek.
Hivatalosan a vanyarciak anyaegyháza hosszú időn keresztül a gutai volt. Egy idő után a vanyarciak egyre többen lettek, többen, mint a gutaiak és az oda járó más települések együttvéve. A gutaiak ezt tapasztalván egy nagyobb templom építését szorgalmazták. Közbenjárásra Mária Terézia 1776-ban ki is adta az építési engedélyt az új gutai templom megépítésére, ám mire megépült, a vanyarciak közben úgy döntöttek, hogy leválnak az anyaegyházról, önállósítják magukat. Így ők is önálló egyházközséggé alakultak, templomot építettek és saját lelkészük lett.
A teljes viselet a három településnél hatott egymásra, sok hasonló karakter jegyeket hordoz, de megvannak az egyedi sajátos különbözőségek is mind a háromnál. A főkötőnél a „lyapuska” viszont ott van a mai napig a XXI. században is, mind a három faluban a hozzá tartozó főkötőt, kontyot tartó és formázó szögletes fém fésűvel illetve a bérieknél a kontyot tartó fém tűvel együtt. Igaz, már csak páran hordják életvitelszerűen ezeken a településeken is.

A főkötőhöz mind a három településnél szorosan hozzá tartozik, tartozott a kendő viselete, divatja. Galgagután-Vanyarcon-Béren hasonló volt ez is.
A több mint 150 db-os Galgagutai Viseleti Kendő Gyűjteményt a helyi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat hozta létre a települési önkormányzat és az Országos Szlovák Önkormányzat támogatásával, amely kiállítási anyag már vándorkiállításként is több helyen szerepelt. A kendő gyűjtemény ilyen formában egyedülálló, bár kendőkből sok hasonló van még máshol is, de ilyen gyűjteményes formában csak a galgagutai létezik – melyhez csatlakozott később a vanyarci és béri kollekció