Facebook
Youtube
Instagram

Retro: Galgagutai Patrióták

NÓGRÁD 1930. november 30. vasárnap, Karácsony György tollából

GALGAGUTAI PATRIÓTÁK

A galgagutaiakra joggal mondják, valóságos “patrióták”.Azt, hogy szeretik községüket, munkában is kimutatják A község szinte évről évre, lépésről lépésre fejlődik.
A nemrégiben megtartott falugyűlésen is elhangzott többször, hogy a galgagutaiak mindenkor derekasan kivették részüket a társadalmi munkából A hazafias Népfront községi bizottsága három alkalommal adományozott kiváló társadalmi munkáért kitüntetést, öten jelvényt kaptak, közöttük a MÁV egyik szocialista brigádja.

Galgaguta társközség, javarészt szlovák nemzetiségiek lakják. Manapság nehéz megállapítani, hogy ki tanulta elsőként a szlovák, vagy magyar szót. Elmosódtak a határok. Nem ritka, hogy valaki szlovákul kérdez. arra magyar választ kap, avagy fordítva. A gyerekek az iskolában tanulják anyanyelvüket, bár otthonról már nagyon keveset hoznak magukkal.
Bartos Pál, a Nógrádkövesdi községi közös Tanács elnöke – maga is szlovák anyanyelvű, tagja a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége választmányának, a népfront nemzetiségpolitikai bizottságának – azt mondja: Galgaguta a “kivételes” községek sorába tartozik a megyében. Elsorolja, hogy a községen tizennyolc buszjárat halad keresztül. Postája, ÁFOR-üzemanyagkútja, tüzelőanyagtelepe, orvosi rendelője, két boltja, alsó tagozatos iskolája és olyan bisztrója van, amely akár városi szintnek is beillik.
– Erre büszkék vagyunk, közös összefogással másfél millió forint költséggel épült. A külseje is különleges, zöld mozaikborítása van. Azelőtt sokszor mondogatták a gutaiak, hiányzik am egfelelő szórakozás lehetősége. Ím megvalósult.
A községben közel ezer ember él. Többségük eljár dolgozni a környező gyárakba, üzemekbe. Ezért a hagyományok ápolása, a régi szokások fenntartása a fiatalokra hárul. A népfront elsősorban rájuk kíván támaszkodni a következő években. Olyan gazdag hagyományai vannak a községnek, amelyet semmiként nem szavad veszendőbe hagyni.

A falugyűlésen mindezekről sokan beszéltek. Arról is, hogy az anyanyelv művelését már az iskolában meg kell kezdeni és a szép galgagutai népviseletre legyenek büszkék nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok is. Másról is szót váltottak az összejövetelen. Nagy Jenő szocialista brigádvezető, a MÁV dolgozója arra buzdított, hogy mindenki parkosítson a saját portája előtt, ültessen virágokat. Így tavaszra, nyárra az újonnan épült szép házak környéke is széppé válik. Tóth István javasolta, hogy az ÁFÉSZ hűtőpultot rendszeresítsen az üzletben, de szükség volna egy zöldségboltra is. Fristáczki József azt vetette fel, hogy a termelőszövetkezet kísérje nagyobb figyelemmel a szállítási és fuvarigényeket, mert bizony itt-ott bajok mutatkoztak ez ügyben. Az öt éven keresztül tevékenykedő népfrontbizottság leköszönt, majd megválasztották a tizenöt tagú új bizottságot Galgagután a népfront elnöke Bágyon László, titkára Gyürki Tibor lett. Végezetül pedig mindenki közös örömére levetítették az immár megyeszerte ismert és híres galgagutai falukrónikát.

-cse-

ÉRVELÉS ÉS MEGGYŐZÉS
De nemcsak általánosságban, a párt egészére érvényes az elv, hanem vonatkozik minden egyes pártszervezetre, valamennyi párttagra. Hiszen a párt egészét tekintve sem érvényesülhetne, ha a munka első vonalában tevékenykedő szervezetei, tagjai nem tartanák irányadónak önmaguk számára, ha nem fáradoznak érvényre juttatásán. Bár a meggyőzésnek többféle módja és eszköze van, mind közül a legelső helyen a több mint nyolcszázezer kommunista személyes meggyőző tevékenysége áll. E tevékenység intenzitása, hatékonysága alapvetően meghatározza, hogy a párt miylen tümegbefolyást tud szerezni, menynire tudja a közös célok elérésére magával ragadni a dolgozó tömegeket, az egész lakosságot.
Annak, hogy a párttagság eredményesen oldhassa meg ebből adódó feladatait, többféle feltétele van. Szükséges mindenekelőtt a szándék, de nem kevésbé fontos a képesség és a felkészültség is.
Elengedhetetlen a személyes példa, hiszen mit sem ér az olyan szó – hangozzék bár a legszebben – amelynek nem ad fedezetet, a magatartás és a tett. S nélkülözhetetlen feltétele a szervezettség és az összehangoltság is, amiről a pártszervezet vezetésének, a különböző szintű irányító szerveknek kell gondoskodniuk.
A meggyőző érvelés jó megalapozásának alapvető eleme, hogy mindenekelőtt maguk a párttagok legyenek meggyőződve az általuk képviselendő álláspont helyességéről, igazáról. Nem árt hangsúlyozni ezt, mivel nem egy pártszervezetben hajlamosak elfeledkezni róla. Úgy vélik, hogy a párttagsági könyv már eleve garancia az egyetérsére, holott ha valaki egyetért a párt általános politikai vonalával, abból még nem következik automatikusan, hogy minden egyes konkrét döntést, állásfoglalást is helyesel. Ezért kell mindig tudatosan gondolni arra, hogy a megszületett határozatokat – legyenek azok központiak vagy helyiek – a párttagok megértsék és magukénak vallják, hiszen a meggyőzésnek elemi feltétele a meggyőződöttség.
Könnyebben alakul ez ki olyan elhatározások esetében, amelyek létrejöttének a párttagok közvetlenül is részesei. Ilyenkor még a döntés előtt kibontakoznak az elgondolások, összecsapnak az érvek, s ha az adott párttag véleménye el is tért a végül elfogadott állásponttól, akkor is módja volt alaposan megismerkedni a mellette szóló indokokkal. Elvileg és gyakorlatilag is képtelen igény lenne azonban azt elvárni, hogy egy-egy párttag valamennyi lényeges döntésben közvetlenül közreműködhet. Ezért kap hangsúlyt, hogy a határozathozatalt követően a párton belül se feledkezzünk meg a meggyőzés módszerének alkalmazásáról, s ne hagyatkozzunk csupán a pártfegyelem késztető erejére.
Igen fontos – s az előbb említettekből voltaképpen el sem választható – feltétel a párttagok pontos, részletes és gyors tájékoztatása. Tájékozottság híján lehetetlen meggyőzően érvelni, megvilágítani az álláspontunkat alátámasztó tényeket, összefüggéseket. Amelyik alapszervezeti vezetőség fontosnak tartja a meggyőző munka hatásosságát, az nem tekintheti másodrendő kérdésnek a párttagok folyamatos és gondos informálását, az e célra rendelkezésre álló sokféle fórum és eszköz átgondolt hasznosítását.
Hatásosan az tud érvelni, aki nemcsak azt ismeri, amiről sl, de azt is akihez. A személyhez szóló érvelés fontosságát már a régi rómaiak felismerték, s e felismerés értéke azóta csak növekedett. Nem “módszertani-technikai” kérdés ez, hanem politikai, hiszen magában foglalja és igényli az érdekeltségi viszonyok felmérését, a többieket foglalkoztató problémák és személyes véleményük megismerését. Mondhatnám úgy is, hogy egyfajta nyitottságot követel: készséget arra, hogy a párbeszéd ne csak egyirányú legyen, hogy ne csak tanítsuk a pártonkívülieket, hanem tanuljunk is tőlük.
Éppen ezért mondhatjuk, hogy a meggyőzés fő módszerként való elfogadása a kommunisták személyes magatartását is érinti, a párton belüli nevelő munkát is befolyásolja. E módszert ugyanis csak az alkalmazhatja igazán, aki egész személyes élettevékenységét ennek megfelelően formálja. Akitől tehát idegen az elbizakodottság, a gőg, aki szót tud érteni munkatársaival, tiszteli véleményüket, de éppen e tisztelet jegyében igyekszik formálni, alakítani azt. És éppen ezért nem hallgat előkelő idegenként, amikor politikai természetű kérdésekről esik szó, mivel belső szükségletének érzi, hogy segítsen megválaszolni a nyitott kérdéseket, eloszlatni a kételyeket és félreértéseket.
Ilyenkor az esztendő vége felé a pártszervezetekben értékelik a kommunista kollektíva és az egyes párttagok tevékenységét. Nem árt, ha az értékelésnél arról sem feledkeznek meg, hogy számba vegyék miként érvényesítették a párt politikájának valóra váltásában a meggyőző szó erejét, hogyan vette ki ebből a részét ott helyileg minden egyes kommunista.

-Gy. L.

Más ország a hegy mögött – A HAJNALOK SEM CSENDESEK

Elgondolkodom, amikor a gyorsvonat “ablakdeszkájára” könyökölve nézem a mellettünk elszaladó tájat – mely cselekvéstől, mégha oly szép, szinte tavaszias volt is a november végi áltél, mentsen mindenkit az Isten. Mert, ha a vonat utazószemélyzete közül valaki észrevenné e rendellenességet, hát nem úsznám meg, az bizonyos roppant kemény szóbeli dorgálás nélkül. Hiszen a szabály, az szabály: a fűtési szezon hivatalos kinyilatkoztatása után szigorúan tilos a személyszállító szerelvény bármelyik nyílászáró szerkezetének lehúzása, mert – ez igaz – nem a külső léget fűti a mozdony.
Mondom, szabályellenesen kihajolok a megyeszékhelyről az országhatárig tartó gyorsvonat ablakán, s arra gondolok: ha ez ilyen lassan veszi a hegyi kanyarokat, milyen gyorsak lehetnek a harminc-negyven kocsis teherszerelvények.
-Azoknak is van menetidejük – mondja Póczos József, a somoskőújfalui közös határállomás forgalmi szolgálattevője. – Sőt, ha nem látta volna még, hát azok két mozdonnyal közlekednek: egyik az elején, másik a végén. Olyan roppant súlyt, amelyet néha egy-egy teherszerelvényen “átléptetünk”, Tarján-külsőről egy g ép esetleg a megyekórházig vonszolná.
-Szóval, a pontossággal nincs baj?
-…A MÁV nem MALÉV! Itt más a helyzet. Ha valaki elszunnyad, lassabban állítja a váltót, a jelzőt, nem kapcsol, regál oylan gyorsan, mint ahogyan azt szolgálatban kell, már “elúszik a menesztés”.
-Persze, ez a fentre is vonatkozik.
-…Hallom, valakitől megtudta, hogy repülőtiszt szerettem volna lenni… És ha nem jön közbe az a gyomorfekély, most tényleg, ott fenn faggathatna. De hát ez van. Állapodjunk meg abban: pontosságra, fegyelmezettségre mindenütt igen nagy szükség van, lett légyen az bármely tevékenység. Enélkül én el sem tudnám képzelni az életemet.
-Ezt a katonaságnál oltották magába?
Kézlegyintés, lesújtó pillantás:
-Nem! Én már ebbe születtem bele. Ez benne volt a véremben, s maradt is. Az én ágamon és a feleségem ősei is, dédnagyapaságig, vasutasok voltak. A Magyar Királyi Vasutat és aztán a MÁVot szolgálta apám nagyapja, az én nagyapám és szegény boldogult apám is.
…Miközben átléptet a határon, Szlovákiába egy Zasztava kocsikkal megrakott szerelvény, amelynek végcélja valamelyik lengyel nagyváros, féltve őrzött könyvet nyom kezembe. Szép még rajta a zöld-bordó kötés, pedig éppen nyolcvan esztendővel ezelőtt került ki a nyomdából, s tényleg ott van benne a két nagyapa neve: Póczos Jánosné és Lukács Boldizsáré.

Csöng a telefon: Salgotarján jelzi: újabb szerelvény menesztésére kér engedélyt. A szakállas-bajszos forgalmi szolgálattevő igent mond: – Jöhet, minden rendben.
-Nagy a forgalom, így, esztendő vége előtt?
-…Nem kicsi. Bár a közhiedelemmel ellentétben nem a november és a december nálunk a kritikus időszak. Meglepő módon… no, kitalálja…?
-Nem.
-A március és az április. Igaz, iylenkor is, a viszonylagos szeptember-októberi csendesség után felgyorsul a forgalom, de nem jellemző már az – hála a vállalatok mind tervszerűbb munkájának – hogy szilveszter éjszaka kellene “súlyos borravaló” beígérésével, soron kívül, vontatot kiléptetni, hogy biztosítva legyen a termelőegység éves exportterve. Nem mondom ezzel azt sem, hogy esetenként nem torlódnak össze itt, és a hegy mögötti szlovák állomáson. Füleken, a szerelvények. S bár ezzel több gondunk van, mert lehet, más vonatok rovására megy, de átléptetjük. Hiszen ez mindkét nép gazdaságának szinte létkérdése. De mint mondottam, és sablonszerűen néhány éve a rádióban, a tévében és a sajtóban is, de helyesen megfogalmazták már: nálunk egész évben csúcsforgalom van. (Persze, illenék ezen szóhasználat helyett is újabbat találni az állandósult növekmény kifejezésére …!)
-Mit jelent ez Somoskőújfalun, ahol a hazánkba beérkező tranzitforgalom jelentős hányadát fogadják?
-Ha a szabályok szerint “üzemelünk”, tehát, ha a túloldalon sincs torlódás, akkor huszonnégy óra alatt menetrend szerint hat teherszerelvényt léptetünk ki;
ugyanennyi érkezik át hozzánk.
-Ez itt – pedig fentebb a jelentős jelzőt említettük – nem tűnik soknak.
-Valóban, ha így nézzük, a külső szemlélő legyinthetne is. De ha hozzáteszem, hogy a környező országok iparának exportszállításai és az oda irányuló import ami a mi állomásunkon áthalad; számottevő, másképp fest a kép!
És mindehhez hozzá kell még számítani a személyforgalmat, hamely egy esztendő alatt milliós nagyságrendet ölt…
-A bevásárlóvonatot…
-Nem! Ezzel a névvel a Salgótarján-Ipsonci járatot illetik. Hiszen ott szembetűnő a péntek-szombati forgalomnövekedés. De hát ez természetes, senki nem tiltja a jogszabályok adta lehetőségek kihasználását.
-Eszerint nagy a forgalmi szolgálattevő munkája a határállomáson?
-Nemcsak az enyém, mindenkié. Hiszen ezt a hatalmas forgalmat, ami itt bonyolódik, a közös határállomáson, alig negyvennél többen végezzük.
Póczos József ismét elnézést kér, mert Tarján felé induló vonatot kell menesztenie – úgy tűnik, nem nyugalmas állás ez a forgalmi szolgálattevőség – s amikor visszatér, látom arcán fáradni látszik már.
-Tény – ismeri el – nem könnyű itt, a határon, ahol még jobban kell ügyelni, mint másutt, a szolgálat.
A nappall tizenegy és az éjjell tizenhárom óra. De én higgye el, szívemből szeretem. Ez az én világom…
Rólam szokták azt mondani az itteniek, hogy tíz éve vagyok a vasútnál, de már huszonöt éve ismerem. Lévén, hogy itt nevelkedtem, az állomásépületi szolgálati lakásban.
-De a gyermekei már nem…
-Nem. De itt laknak az állomástól három perc járásnyira.
-És álmodik vonatokkal?
-Hogyne. Még ha nappalos szolgálatból hazamegyek és ledőlök egy kicsit akkor is…
Amely – a nehézségek szokványos méltatása nélkül is – kemény. De magyarok és szlovákok közösen gondoskodnak arról, hogy zavartalan, biztos, folyamatos legyen.

nogradmegyihirlap_galgagutai_patriotak_80_11301patriota nogradmegyihirlap_galgagutai_patriotak_80_11302patriota