Facebook
Youtube
Instagram

Mézes kenyeret majszoltak a gyerekek

Hegedűs Henrik tollából, Nógrád Megyei Hírlap, 2015 november 23.

A mézes reggeli programsorozatához kapcsolódva Nyugat-Nógrád több településén is ízes-édes finomságokkal lepték meg a gyerekekekt pénteken a helyi méhész gazdák.

Galgaguta/Nagyoroszi.

Galgagutáról már bő egy hónappal ezelőtt kedves meghívást kaptunk a rendezvényre, így a térség egyik legdélebbre fekvő községbe látogattunk el.
Az óvodában a helyi méhészek képviseletében Sebján Pál, illetve a falu polgármestere, Agócs Gábor fogadott. Miközben a csemeték jó étvággyal falatozták a finom vajas-mézes kenyeret, a méhekkel egész évben szorgosan foglalkozó szakemberrel elegyedtünk szóba, aki elmondta hogy a hagyományos akácméz mellett napraforgó, repce- és facéliamézet is “termelnek” a kaptárak, hiszen a környékbe kirajzó méheket nem lehet tudatosan irányítani virágról-virágra.
Nemsokára átmentünk az általános iskolába, ahol az alsó tagozatos tanulók szintén jókedvűen majszolták a mézes kenyereket. Itt néhány diáknak ismerős volt a méhészkedés fogalma, hiszen korábban már szerveztek tanulmányi kirándulást Sebján Pál “birodalmába”. A méhész szakszerű felvilágosítást is nyújtott a gyerekeknek, kik a herék, kik a dolgozók, és miért “anya” az anyaméh. Még azt is megtudhatták, hogy bizony, ha nagyon szorgalmasak ezek az apró állatok, bizony négy ember kell, hogy a nektárral teli tároló keretet megemelje, és nem kell félni tőlük, hiszen ha nyugodtan közelít az ember feléjük, nem csípnek.
Nagyorosziból is kaptunk hírt a “Mézes péntekről”. Kissné Unatényi Katalin, a Börzsöny Általános Iskola igazgatója elmondta, náluk Vandornyik Ottó és Félix József méhészek jártak, akiknek a különleges termékeiből több mint százötven gyermek lakott jól.
Akácméz mellett vegyes – és erdei virágmézet kentek a kenyerekre, és a tanulók a repeta iránti kéréseikkel jelezték, mennyire ízlik nekik ez a szokatlan reggeli.