Facebook
Youtube
Instagram

Verőfényes Gutafeszt a Nógrád Megyei Hírlapban!

Hegedűs Henrik tollából, Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus 3.

Verőfényes Gutafeszt

Galgaguta. A kissé morcosabb, borúlt napokat követően augusztus első szombatja kviirulva köszönti a nógrádi tájat. A természet is érzi ezt, mély levegőt véve fordul minden tagjával a Nap felé. Galgagutára érve a felújítás alatt álló evangélikus templom szomszédságában lévő szoborcsoport királyfejein megcsillan a verőfény, így olyan látvány, mintha ránk kacsintanának, ahogy balra fordulunk az esemény központja, a helyi futballpálya felé.
Távolból már feltűnik a nagy ugrálóvár, és a körhinta, a hídon áthaladva lovasok jönnek szembe, odébb pónik hátára csimpaszkodnak fel a gyerekek.

A színpadon már javában zajlik a műsor, most éppen a püspökhatvaniak nótáznak vígan. Egy sátor alatt finom falatok készülnek, sőt, már meg is főtt
a pörkölt, a falubeliek javában porciózzák.

Az egyre melegebb időben a díszvendégek a labdarúgók öltözőjének
hűvösébe húzódnak, így Balla Mihály országgyűlési kéépviselő, és több környékbeli polgármester. Jó házigazda módjára a település korábbi első embere, Orgoványi László különféle adomákkal szórakoztatja a többieket, utóda,
Agócs Gábor pedig percenként pattan fel, mert bizony folyamatosan “zaklatják” ügyes-bajos kérdéseikkel és kéréseikkel a népviseletbe öltözöt csinos segítői.
A finom vaddisznópörkölt elfogyasztását követően ismét kinn szemléljük a műsort. A konferanszié szerepét ellátó színművész-humorista Hajdu Steve, úgy látszik idén ez a “módi”, hogy hírességeket hívnak műsorvezetőnek a falunapokra, mint ahogy nemrég Ilinyben R. Kárpáti Péter látta el ezt a feladatot, éppen a berceli asszonykórus vezetőjével beszélget, és természetesen nem maradhat el az élcelődés sem.
Amikor elhangzik, hogy a hagyományőrző csoportnak több
özvegyasszony is tagja, máris csattan a színész hangja: “kérem uraim, nyugodtan fáradjanak közelebb”.
A bercelieket a becskeiek váltják, szép kék egyenöltözetben, harmonikás
és négy iskolás gyermek kíséretében dalolnak a hölgyek.
Nem messze onnan az öltöző falának támasztva “Az én falunapom” című rajzpályázat alkotásai láthatóak. egy kislány nagymamáját kézenfogva siet oda, és büszkén mutatja, ezt bizony ő “karcolta” a rajzlapra. Kisvártatva megkezdődik az eredményhírdetés: Agócs Gábor adja át a jutalmakat, és a felvezető szövegből kitűnik, bizony sok szponzor akadt, aki díjazza az ifjú művészjelölteket. Több személyre szóló kalandparki belépő is szerepel az ajándékok sorában. A távollévő becskei apróságok képviseletében Szalatnyainé Zsigmond Éva polgármester veszi át a jutalmakat,
persze Hajdu Steve sem rest, poénkodik bőszen, mondván:
“csak nem a testvérhez van szerencsénk”.
Lassan eljön a búcsúzá,s ideje. Körbetekintünk a mulatságon, késő estébe nyúlik a programok java, majd kis kitérőt teszünk az iskola felé, hiszen a vendéglátók a lelkünkre kötötték, el ne mulasszuk megtekinteni
az ott látható babakiállítást. Valóban, rokkák és egyéb régi
paraszti eszközök társaságában sorakoznak a polcokon, vagy éppen a babakocsiba bugyolálva a kiállítási tárgyak, gondosan feltüntetve
kik az alkotójuk. Aztán ismét autóba ülünk, és Nógrádkövesd irányába fordulva visszakacsintunk a fa-királyokra…

I. GutaFeszt képek a facebookon