Facebook
Youtube
Instagram

Kötények és szemüvegtokok készülnek a varróműhelyben!

Hegedűs Henrik tollából, Nógrád Megyei Hírlap, 2017. október 24. kedd

Kötények és szemüvegtokok készülnek a varróműhelyben

Öt új munkahely a művelődési házban, korán kezdődik a karácsonyi készülődés
Varróműhely működik a galgagutai művelődési ház emeletén, öt helyi asszony talál itt munkát. Egy nógrádi kistelepülésen bizony ennyi állás is sokat számít.

Galgaguta. A nyáron indított vállalkozás részleteiről a község polgármestere, Agócs Gábor elmondta, hogy a közfoglalkoztatás keretében nyílt meg idén nyár közepén a Gutai Varróműhely, ahol öt asszony dolgozik serényen, és készíti a szépen díszített termékeket. A korábbi években többször felmerült már, hogy a községben létesítsenek egy textiltermékekkel foglalkozó üzemegységet, 2015-ben, amikor a Start- mintaprogram kiírása a második fordulójához érkezett, ismét szóba került a varroda megalapítása, de végül csak a harmadik körben, 2016-ban teremtődtek meg a feltételek a pályázat beadására.
– Leültem egyeztetni az önkormányzatnál alkalmazott, közfoglalkoztatott hölgyekkel, hogy milyen jellegű műhelyt alakítsunk ki, és a varroda mellett döntöttünk – számolt be a részletekről Agócs Gábor.
– A Belügyminisztérium támogatásával, a megyei kormányhivatal járási foglalkoztatási osztálya szakmai felügyeletével indultunk, beszereztük a szükséges eszközöket, az asszonyok idén márciusban részt vettem Galgagután, egy, a Belügyminisztérium által támogatott textiltermék- összeállító tanfolyamon. Az itt OKJ-s végzettséget megszerző asszonyok közül néggyel, valamint egy korábban végzett bőrdíszműves kollégával ez év július végén kezdődött itt, a művelődési ház emeleti részén a tényleges munka.

„A bevételt szigorúan, az utolsó fillérig vissza kell forgatni „

Miközben a helyszínre mentünk, és felfelé lépdeltünk a lépcsősoron, Agócs Gábor hozzátette: elsősorban az önkormányzati intézmények számára varrnak, és ami többlet keletkezik, értékesíthető a piacon, de a bevételt szigorúan , az utolsó fillérig vissza kell forgatni. Egy- két éven belül megtérülhet a befektetett tőke, és remélik, nagy lesz az érdeklődés a Gutai Varróműhely készítményei iránt.
Az asszonyokat szorgos munka közben találtuk. Gyors megbeszélés után programozás, máris kattogott a hímzőgép, a kötény zsebén pedig szépen formálódik a díszítés, lassan kirajzolódott egy teáscsésze alakja.
– Más eszközök mellett van két gyorsvarrógépünk, hímzőgépünk, szabászgépünk, gőzelszívású ipari vasalónk. Ezekkel készítettek a „ lányok „ már ülőszivacs- és ágyneműhuzatot az óvodásoknak, a szemüvegtokokat az időseknek, a konyharuhákat, az edényfogó kesztyűket , az asztalterítőket , a kötényeket a háziasszonyoknak. Szeretnénk a karácsonyi vásárokra egy olyan kollekciót összeállítani, ami a piaci bemutatkozásunk lehetne, jövőre pedig bővítjük a kínálatot- mondta végül a varróműhelyről Agócs Gábor.

A saját ötletek is megvalósíthatók!
A Gutai Varróműhelyben dolgozó hölgyek megerősítették, remek lehetőség számunkra, hogy helyben kaphattak munkát. Nem csak annak örülnek, hogy az elvégzett tanfolyamnak köszönhetően államilag elismert szakképesítést szereztek, hanem igazán kibontakoztathatják fantáziájukat, saját , kreatív ötleteiket is belevihetik az alkotásokba. Ráadásul tapasztalt, szakemberek értő felügyeletével pallérozhatják tudásukat, javíthatják kézügyességüket. Nem mellesleg pedig a családjuk fenntartása tekintetében sem lényegtelen, mennyivel gyarapítják az otthoni kasszát!